Címlap Programok

XX. NÓGRÁDSIPEKI FALUNAP

2013.05.18 - 20.

Három napig tartott a XX. Nógrádsipeki Pünkösdi Királyság

Amikor 20 évvel ezelőtt az első sipeki falunap Pünkösdhétfőn megrendezésre került, talán senki se gondolta volna, hogy a Pünkösdi Királyság esztendőkön át a település legjobban várt eseménye lesz, és hagyománnyá növi ki magát. Az egykori legelső falunapon az ügyesség és az erő volt a legfontosabb, a vetélkedőkön felkutatták a falu legerősebb emberét, a településrészek legjobb focicsapatát, a legjobb 11-es rúgót, és természetesen a legjobban teljesítő úr illetve hölgy elnyerte a Pünkösdi Király és Királynő címet.

Az évek múltával a rendezvény többnaposra nőtt, a rockfesztivál, a disco, a motorbemutatók majd a triál verseny is a falunapi rendezvénysorozat része lett, a színpadi program egyre teljesebb lett, megjöttek a mutatványosok, vásározók, kiállítók, sétakocsikáztatók sőt még helikopteres sétarepülés is része volt egy időben a programnak.

Az idei, jubileumi rendezvény hagyományosan, a pünkösdi hétvégén került megrendezésre. Szombaton a nemzetközi triálverseny, este a rock fesztivál szórakoztatta a közönséget, vasárnapi szabadtéri diszkóra ismét nagyszámú érdeklődő jött el, és a falunapi hagyományoknak megfelelően egy kiadós eső is megérkezett a táncolókra.

Pünkösdhétfő volt a fő rendezvénynap, a színpadi előadásokon szerepeltek a falubeli iskolások, volt zenés gyermekműsor, a sipeki Vadrózsások énekeltek, majd jöttek a vendégműsorok, néptánc, modern tánc, hip-hop, rendőségi valamint mentőkutyás bemutató, sztárvendégként a Children of Distance majd Bunyós Pityu, de azért mindenki arra volt kíváncsi, hogy a vetélkedésben ki lesz a falu jubileumi, XX. Pünkösdi Királya és királynője. Bebizonyosodott hogy a versenyrutin sokat számít, Nógrádsipek XX. Pünkösdi Királya címet ifj. Szita Zoltán, a Pünkösdi Királynő címet Fekete Ágnes érdemelte ki. Ők a XVIII. Falunap királyi párjaként vonultak be a helyi királyi krónikákba, és így ők lettek az első duplázók is.

A mai, válsággal terhelt világban a hagyományok őrzése is komoly anyagi, szervezési terheket ró a szervezőkre, ezért külön köszönet illeti meg a rendezvény nagyszámú anyagi támogatóját, valamint segítőket, akik felépítették a helyszínt és informálták, segítették, irányították, etették-itatták a kedves vendégeket.

Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image

2013. évi Falunapi támogatóink

Községi Önkormányzat Nógrádsipek ** Czele Antalné ** Doman Ferenc ** Lantos Jánosné ** Dr. Kiss Tamás ** Kosik Béláné ** Út-Garantor Kft ** Kiss Eszter ** Pifka József ** id. Doman Ferenc ** Márkus és Társa Kft ** Doman Ferencné ** Dr. Sziklai Attila ** Uram Istvánné ** Duna-Web Kft  ** Oláh Istvánné ** Univerzál Kft ** Józsa Sándor ** Süm-Agro Kft ** Józsa Sándorné ** Oláhné Nagy Viktória ** Jusztin Jánosné ** Oláh Zoltánné ** Gabonás Pékség Kft ** Dr. Rózsa Szilveszter ** Bézma Pékség Kft ** Telekábel Kft ** Bakospék Kft ** Palóc-Coop Zrt ** Nagy és Társa Sütőipari Bt ** Szandai Jánosné ** Nógrádsipeki Fiatalok Közhasznú Egyesülete ** Doman Boldizsár ** Szita János ** Cseh Péter ** Hollókői Vadásztársaság ** Hiksz Kft ** Tábi Vadásztársaság ** Pollák Vidámpark ** Kovács-Komplex Kft ** Szita Zoltán ** Temala Bt ** Szita Zoltánné ** Doman István ** Szitáné Kiss Szilvia ** Domanné Kertész Andrea ** Szentei Ferenc ** Oláhné Villányi Edit    ** Frédi Cukrászda ** Jeszenszky Szabolcs

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST!

Thumbnail image Thumbnail image

További fotók

 

A XIX. Nógrádsipeki Falunap - 2002 május 26-28.

Igazi ünnepi hosszú hétvégét tölthetett el Nógrádsipeken az idelátogató vendég és helybeli, a pünkösdi ünnepek alatt a XIX. Nógrádsipeki Falunap rendezvényein. A motorsport rajongói az Xlavina nemzetközi triálverseny szombati és vasárnapi futamain drukkolhattak kedvencüknek, a vasárnapi rockfesztiválon zenélt a Sugera-Bugera, Hind, Nordton, Helldiver és a Kottán Kívüliek csapata, és az elmaradhatatlan szabadtéri disco is nagyszámú érdeklődőt vonzott.

A Falunap hétfője volt az igazi népünnepély, több rendezvény is épp ezen időpontra esett. Ünnepelt a Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda, 5. évfordulójukat Te-Deum szentmisével zárták, melyet dr. Beer Miklós megyéspüspök celebrált. Új testvértelepülési megállapodást írt alá Nógrádsipek polgármestere, Doman Ferenc , és a szlovákiai Galábocs polgármestere Chudy István. Kiállítás is nyílt ezen a napon a Balás-Kúriában, Mócsány Zsuzsa munkáiból.

A Falunapi színpadi rendezvénysorozat a Palóc Szőttes Kulturális Napok bemutatkozásával keződött, a résztvevő települések polgármesterei az ünnepi kalácsba beleszúrták a vőfélybotjukat, és köszöntőjükben invitálták a közönséget a saját rendezvényükre.

Ezután a színpadon először a gyerekek kezdtek, a nógrádsipeki óvoda majd az iskola nebulói mutatták be táncos, zenés műsoraikat, majd az elmúlt esztendő Pünkösdi Királya és Királynője, Szita Zoltán és Fekete Ágnes búcsúzott népétől, tréfás évösszefoglalójuk után megfosztották őket királyi koronájuktól, és mehettek az utolsó hivatali teendőjüket elvégezni: gyerekeknek ajándékot osztottak.

A színpadot ezután a felnőttek vették át, a sipekiek kezdtek, a Vadrózsa Hagyományőrző Egyesület ének és táncműsora után Major Erika és a Sipeki Zumbások mutatták be a tudásukat. Színvonalas műsorokat láthatott a közönség a meghívott vendégegyüttesektől, néptánc, modern tánc, szamba, hastánc is képviseltette magát. Az énekes produkciók is változatos képet mutattak, a hazafias daloktól a bordalokon és népdalokon át a musical-kedvelők is találtak maguknak programot.

Akik nem a színpadon keresték a szórakozást, azoknak is akadt bőven látnivaló, a gyerekenek körhinta, dodzsem, ugrálóvár, népi játékok, középkori íjászbemutató, a kicsit nagyobbakat várta a gasztonómiai sátor, a vásári forgatag, sőt még siklóernyős és helikopteres sétarepülés is szerepelt a fakultatív programban.

A pünkösdi királyválasztó vetélkedőn a jelöltek kénytelenek voltak bemutatni a színpadon az ének- és tánctudásukat, sőt a műveltségüket is górcső alá vette a szigorú zsűri.

Thumbnail imageThumbnail image
Thumbnail image

Ezután az első sztárvendég, Kasza Tibi énekeltette és tapsoltatta az egyre gyűlő nézősereget, és ezidő alatt a zsűri is meghozta a döntését: A falu XIX. Pünkösdi Királya Domonkos Tamás, a Pünkösdi Királynője Rácz Anna lett, az általános ikolások versenyén a Pünkösdi Herceg címet Balaska Márk, a Pünkösdi Hercegnő titulust Tóth Liána nyerte el. Elismerésben részesültek az óvodai- és alsó tagozatos iskolai falunapi vetélkedők győztesei, a falu legfinomabb borainak gazdái, és a környezetvédelmi totó legjobbjai is.

És még nem volt vége, Bunyós Pityu is megtáncoltatta, megénekeltette az egyre gyűlő rajongósereget, majd Joe Mester és tanítványai erő-, harcművészeti és fakír bemutatója is nagy teszést aratott. Végezetül a napot tűzijáték és retroparty zárta.

Reméljük, minden kedves látogató megtalálta neki tetsző programot, és mindenki visszavárunk a jövő évi, pünkösdi, jubileumi XX. Nógrádsipeki Falunapon!

Fotók megtekintése

 

Nógrádsipeki rendezvénynaptár, 2012

2012. évi rendezvénynaptár

Nógrádsipek

Dátum Időp. Rendezvény Helyszín Kapcsolattartó

Február

február 2- 6 Comenius program: Lengyel, Litván, Török, Szlovák vendégek
foto Nógrádsipek Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda
február 11. Ipolymenti Nagyboldogasszony Közösség Ifjúsági találkozója Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
február 18. Farsangi karnevál Nógrádsipek Nifke
február 22. Hamvazó szerda Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Március

Március 14. 17:00 1848. március 15-i megemlékezés fotofoto Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Március 15. 9:00
Március 27. Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola szentmiséje, celebrálja Dr. Beer Miklós megyés püspök foto Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda
Március 31. Kézműves délután (húsvéti dekoráció készítés) Nifke

Április

Április 1. 15:00 Sipeki Passió foto Vác
Április 4. Bicskei csata Tápióbicske +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Húsvéti ünnepkör
Április 5. Nagycsütörtök Fáklyás keresztút Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Április 6. Nagypéntek Éjszakai szentségimádás Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Április7. 15:30

Nagyszombat SIPEKI PASSIO

fotofoto Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Április 8. Húsvétvasárnap Locsoló bál Nógrádsipek Nifke
Április 20. Kirándulás Velencébe Nifke
Április 28. Comenius program, a helyi delegáció utazása Olaszországba Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda
Április 30. Tábortűz Nógrádsipek Nifke

Május

Május 1. Sportnap, Májusfaállítás a közösségi ház előtt Nógrádsipek Nifke
Május 6. Anyák napja Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Május 26-27. Triál motorsport verseny (Nemzetközi verseny , Magyar bajnokság) Nógrádsipek Nifke
Május 27. Hősök napi koszorúzás a szentmisét követően Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Május 27. Falunap előestéje Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Május 28. XIX. NÓGRÁDSIPEKI FALUNAP Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Június

Június 3. Trianoni megemlékezés, szentmisével egybekötve Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Június 7. 7:00 Búcsú a Palócok Vigyázó Nagykeresztjéhez Herencsény +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Június 16. Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola 8. osztályos diákjainak ballagási ünnepélye Nógrádsipek Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda

Július

Július 22. Szentkúti zarándoklat Szent Anna ünnepén Szentkút +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Augusztus

Augusztus 18. Szabadtéri sportnap Nógrádsipek Nifke
Augusztus 20. Szabadtéri szentmise, az új kenyerek megáldása, ünnepi műsor Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szeptember

Szeptember 2. Szabadtéri Veni Sancte szentmise Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Szeptember 15. Szüreti felvonulás és bál Nógrádsipek Vadrózsa, Nifke
Szeptember 23. Máriás fiatalok találkozója Gyöngyös +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Szeptember 29-30. Triál motorsport Világbajnokság Svájcban Nifke???

Október

Október 23. Szabadtéri megemlékezés 1956 eseményeire a szentmisét követően Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

November

November 4. Községünk védőszentjének, Szent Imrének az ünnepe – Vendégség Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
November 17. Idősek napi rendezvény Nógrádsipek Vadrózsa

December

December 1. A falu adventi koszorújának készítése Nógrádsipek Vadrózsa
December 2. 16:00 Advent 1. vasárnapja Nógrádsipek Vadrózsa
December 9. 16:00 Advent 2. vasárnapja Nógrádsipek Vadrózsa
December 15. Kézműves délután –Adventi készülődés Nógrádsipek Nifke
December 16. 16:00 Advent 3. vasárnapja (Falugyülés) Nógrádsipek Vadrózsa
December 23. 16:00 Advent 4. vasárnapja Nógrádsipek Vadrózsa
December 24. ÉLŐ BETLEHEM Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
December 31. Szilveszteri party Nógrádsipek +36-32-589-010, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 

Szüreti bál 2011 - fotók

Thumbnail image

Thumbnail image Thumbnail image

További fotók...

 

Ismét Falunap Nógrádsipeken

Remek programok, kellemes idő, sok látogató, jó szórakozás: ezek jegyében telt el a XVIII. Falunap 2011 június 13-án, Pünkösdhétfőn, Nógrádsipeken. A vasárnapi ráhangolódást a Rock-fesztivál vezette be, az Ősi Lázzal, a Kottán Kívüliekkel, és a hangulatot a NEWIK&ZSAK Disco fokozta tovább hajnalig.

A Pünkösdhétfői színpadi program az óvodások és iskolások remek színpadi bemutatójával kezdődött, amit verseny követett, a semleges nézőknek ezalatt alkalma nyílott egy kis vásárnéző, sétakocsikázó, játékkipróbáló, dodzsem és céllövölde nyúzó körre. A bátrabbak részt vehettek helikopteres falunéző sétarepülésen, az igazán bátrak ezt a programot egy motoros siklóernyő alatt is kipróbálhatták.

A színpadon ezt követően a elmúlt év Pünkösdi Királya és Királynője – Vizi Balázs és Pifka Alexandra – elbúcsúzott a népétől, helyet adva az új uralkodóknak. Utolsó jótéteményként még megleptek minden arra járó gyerkőcöt jégkrémmel, üdítővel.

.Thumbnail image

További részletek és fotók

 
További cikkeink...
Sajtóközlemény
Hirdetés
Hirdetés
Étlap
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szavazások
Mit látna szívesen a honlapon?
 
Keresés