Kerti zöldhulladék kezelésével kapcsolatos tájékoztatás

1. TILOS A KERTI ZÖLDHULLADÉK ÉS AVAR ÉGETÉSE

Az Országgyűlés módosította a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényt, így 2021. január 1-jétől törlésre került az a rendelkezés, amely alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják az avarégetést, így általánossá vált a kerti zöldhulladék és avar égetési tilalom az egész országban.  A koronavírus-veszélyhelyzet alatt ez a rendelkezés átmenetileg nem lépett hatályba, de a veszélyhelyzet lejártával a tilalom mostmár érvényes, az Önkormányzat környezetvédelmi rendeletéből is törlésre került a kerti hulladék és avar égetést szabályozó rendelkezés (a helyi hulladékgazdálkodásról szóló 2/2017 (II.28.) rendelet 20. §.)

A törvénymódosítás célja a levegő minőségének javítása, ezáltal a lakosság egészségének védelme, hiszen a levegőminőség alakulásában kiemelt szerepe van az avar és a kerti hulladék égetésének.

2. Mit kezdjünk a keletkező zöldhulladékkal?

Remek, környezetbarát megoldás: KOMPOSZTÁLÁS

Komposztálással csökken a környezetet terhelő hulladék mennyisége, felhasználásával kedvező hatásai miatt a kiskertekben termésnövekedés érhető el, illetve a hulladékgyűjtő edény is tehermentesül.
A házi komposztálás a kertes, családi házak tulajdonosainak biztosítja a szerves ún. zöldhulladékok (konyhai és kerti hulladék) természetes, szakszerű újrahasznosítását, vagyis komposzt formájában történő felhasználását.

Mit komposztálhatunk?

  • Konyhai szerves hulladékok (nyers zöldség- és gyümölcsmaradékok, elvirágzott növények, kávézacc, kiforrázott tealevelek, fehérítetlen papírfilterek, tojáshéj)
  • Háztartási hulladékok (papír tojástartó, papír zsebkendő, könnyen foszló papír törlőkendő, virágföld)
  • Kerti hulladékok (állati trágyák, kaszálék, aprított nyesedék, fakéreg, gally, lenyírt fű, lehullott lomb /kivéve a nem komposztálhatók között felsoroltak!/, szőlőtörköly)
  • Megjegyzés (A dió-, tölgy-, akác-, vadgesztenyelevél és a napraforgószár lassan (1,5-2 év alatt) bomlik le, ezért külön komposztálandó!)

Mit „nem szeret” a komposztáló?

  • Kerti hulladékok (fertőzött növényi maradványok ,tarackos évelők gyökerei, kemény viaszos levelek (fenyő, fagyal), indás vagy futónövények szára, burgonyaszár, gyomok)
  • Konyhai hulladékok (húsmaradékok, tejtermékek, zsír, csontok, főtt konyhai hulladék,  egész kenyér)
  • Háztartási hulladékok (cserép, üvegtörmelék, papír (kivéve a fentebb említetteket), műanyag hulladék (pohár, doboz, szemetes zacskó), fém konzervdoboz, kombinált üdítős és tejes doboz, vegyszeradalékos anyagok)

 

3. Házhoz menő zöldhulladék elszállítás a települési kommunális hulladék-szállító szervezésében


2022. Szeptember 02-i kezdéssel, havi 1x alkalommal, házhoz menő rendszerben a hulladékszállító a kommunális hulladékszállításra szerződött háztartásoktól elszállítja a nem komposztálható zöldhulladékot.

Kérjük, hogy az elszállítandó hulladékot a szállítást megelőző este, vagy szállítás napján reggel helyezzék ki az ingatlan előtti közterületre.

A hulladék kötegelése:

  • zöld színű, biológiailag lebomló zöldhulladék-zsák:  önkormányzatnál aláírás ellenében a szerződött  háztartások átvehetik. Maximum 1 zsák rakható ki ezt pótolják vissza a gyűjtés napján,  csak bio lebomló rendszeresített zsák használható. A zsák helyett használható a korábban kiosztott barna, zöldhulladék tároló edény  (kuka) is.
  • maximum 1 m3 kötegelt nyesedék rakható ki, ez nem lehet szúrós, kézi erővel könnyen mozgathatónak kell lennie, szóródó köteg nem lehet. Max 1 méter hosszú és 4-6 cm vastag nyesedéket tartalmazhat. A kötegbe nem rakható mezőgazdasági termelés nagy tömegű hulladéka (kukoricaszár, krumpli- vagy babszár).

 

Ömlesztett állapotban kérjük, ne rakjanak ki zöldhulladékot, mert nem kerül elszállításra.